Ahogy belegondoltam, már nagyon régóta tudtam kötni. Tényleg, 30 év leírva azért elég komoly. Mégis az első igazi sikerélményemet pár éve zsebeltem be. Egy kézmelegítőt kötöttem magamnak. Gyakorlatilag mondjuk ez egy ujjatlan kesztyű. Lehet benne kutyát sétáltatni, vásárolni, orrot fújni, telefont felvenni. És nem kell lehúzni, nem illan el a kellemes meleg a bőrünkről, és nem kell újra átmelegíteni, amikor visszahúzzuk. Sőt, még az ujjaim is összeérnek, akár a tenyeremhez is, ha úgy szeretném.
A kötésben és a horgolásban számomra mindig az a legnagyobb kihívás, hogy az alkalmas fonalhoz megtaláljam az alkalmas mintát. Ebben az esetben is jó párat kipróbáltam, és párszor még a választottat is visszabontottam, amíg a kézmelegítő precíz szélességével kísérleteztem. De aztán megszületett, elkészült és nagyon szerettem. Sőt, időnként újabb és újabb dekoráció került rá. Először csipkeszegélyt horgoltam rá, aztán a csuklómnál kivarrtam halvány rózsaszín gyöngyökkel, mintha a karláncom leszaladt volna a csuklómról a kesztyűre. Ez sem maradt végleges, mert később hármasával csoportosítottam át a gyöngyöket.
Persze a lényeget elfelejtettem megemlíteni, nem követettem egy kész mintát. Magam képzeltem el, és próbáltam megvalósítani. Szerencsére egész sikeresen. És hoppá, most jutott eszembe, hogy nem is ez volt az első, hanem egy kedvenc pulóverem fonalmaradékából kötött sárga. Na de ha véletlenül így alakult majd azt is elmesélem.
Addig is ITT meg tudjátok nézni a kesztyű fotóját. Összesen 3 készült belőle, ITT pedig az egyik díszítése látható.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: